Menu

Finomságok és családias hangulat

vargajoska 4 év ago 0 1.4 K

Az ínycsiklandó ételek kerültek fókuszba Esztár idei első gasztrorendezvényén, a 6. Tor-Mámor Esztár-on, melynek főzőversenyén végül öt csapat indult.

Beszámolónk videós formában is elérhető

A Bihar megyei „Paptamási négyes” szinte állandó vendége Esztár rendezvényeinek és ezúttal sem hagyták ki az alkalmat, hogy idelátogassanak. Ez végül kifizetődőnek bizonyult, hiszen a Legjobb hagymásvér és a Legjobb sültpecsenye díját is bezsebelték. Nem mellesleg több régiséget is kiállítottak standjukon, például az alábbi képen látható fatüzelésű disznóperzselőt is.

Gáspár Béla, a Paptamási négyes egyik tagja épp egy fatüzelésű disznóperzselő működését mutatja be.
Gáspár Béla, a Paptamási négyes egyik tagja épp egy fatüzelésű disznóperzselő működését mutatja be.

További négy helybéli csapat indult

Szintén nagy sikert aratott az Epreskert Óvoda dolgozói alkotta „OVI-SOKKK” csapata is, ők a Legjobb toroskáposzta díjával, valamint egy különdíjjal is gazdagabbak lettek. Utóbbit a vidámságukkal, a csapat arculatával, valamint a rengeteg, igényesen tálalt finomsággal nyerték el.

Az OVI-SOKKK csapata főleg a helyi óvoda dolgozóiból állt.
Az „OVI-SOKKK” csapata

Az esztári ifjúsági klub, az „I-Pont” csapata komolyan vette a „Pálinkás jó reggelt!” felkiáltást és igazán jó hangulatúan, lazán állt a főzőversenyhez. Reggel még azon tanakodtak mit főzzenek, receptet kerestek az interneten, éppen ezért talán ő maguk is meglepődtek, mikor a zsűri nekik ítélte oda a Legjobb csülkös étel díját.

Az "I-Pont" csapat egy része. Sosem tetteék túl messzire maguktól a pálinkás poharat.
Az „I-Pont” csapat egy része. Sosem tették túl messzire maguktól a pálinkás poharat. 🙂

Nehéz volt a zsűri dolga

Minden hasonló versenyen elhangzik ez a mondtat, melynek bizony gyakran van valóságalapja, hiszen nem csak az étel íze, de annak tálalása és a csapat megjelenése is mind befolyásolja a végeredményt. Jelen esetben a legkülönlegesebb étel kiválasztása izzasztotta meg a zsűri tagjait.

A cigánkát készítő csapat "Mágusa" Öcsi bácsi néven biztosan ismerős a Lecsófesztál látogatói számára, kemencés udvaráért sokan rajonganak.
A cigánkát készítő csapat „Mágusa” Öcsi bácsi néven biztosan ismerős a Lecsófesztál látogatói számára, kemencés udvaráért sokan rajonganak.

Mágus és Csapata szintén állandó versenyzők, akik gyakran zsebelnek be díjakat és szívesen készítenek különleges ételeket is.
Most egy igazán finom különlegességet „Cigánkát” készítettek.

A cigányka (cigánka) speciális békéscsabai disznótoros étel. Neve onnan származik, hogy régen a csabai gazdák a májat a falusi szokás szerint a disznótoros házakba betolakodó kolduló cigányasszonyoknak (cigánka) adták. A csabai szlovák parasztok az első világháború előtt nem fogyasztották el sem a hízó vérét, sem a máját.

Az ételt főképp darált sertésmáj, kolbászhús, tojás, abált szalonna, vöröshagyma és rizs alkotja. A hozzávalókat összekeverik és 
a tölteléket a sertés hájának hártyájába (fátyolba) tekerve göngyölik, oly módon, hogy a kiterített hártyát négyzet alakú darabokra vágják, s ezek közepébe helyezik az egy-egy maréknyi tölteléket.
forrás: Wikipedia

Györgypál Imre egyszerű levese sikert aratott a zsűri körében.
Györgypál Imre egyszerű levese sikert aratott a zsűri körében.

Az Erdélyből származó Görgypál Imre csapata a „GÓBÉK” szintén különlegességgel készült erre a napra. Imre fiatalkorának ízeit kívánta feleleveníteni. Káposztai levest készítettek, mely lényegében abból áll, hogy a disznóhúst belefőzik a káposztalébe, majd srágarépát adnak hozzá és behabarják. Ez az egyszerű étel végül remek választásnak bizonyult, melyet hosszas tanakodás után a zsűri a Legkülönlegesebb étel díjjal jutalmazott, Mágusék cigánkája pedig egy különdíjat nyert.


Az Önkormányzat is főzött

Igaz, nem versenyzés céljából, számukra a látogatók kiszolgálása volt az elsődleges. Hurka, kolbász, kocsonya, BBQ ételek, valamint tépett malac (pulled pork), továbbá lepcsánka, házi sütemények vásárlására biztosítottak lehetőséget.

Úgynevezett szmókerekben készül a BBQ, valamint a tépett malac (pulled pork) puha, omlós és szaftos alapanyaga.
Úgynevezett szmókerekben készül a BBQ, valamint a tépett malac (pulled pork) puha, omlós és szaftos alapanyaga.

Zene nélkül nincs buli

A napot szinte végigkísérte a zeneszó, mely egy jó alaphangulatot adott a rendezvénynek. Elsőnek az Esztári férfikórus tagjai törték meg a csendet, majd a Ketten együttes gitárkíséretben énekelt mai és klasszikus slágereket, végül pedig az Esztári Trió mulatós slágerei biztosították a jó hangulatot.

Alább megtekinthetőek a rendezvény fotói:

A fotóra kattintva megtekinthető a rendezvény fotóalbuma.
A fotóra kattintva megtekinthető a rendezvény fotóalbuma.
Leave a Reply

Leave a Reply